Születésünktől
kezdve, szellemi, testi és érzelmi stressznek
vagyunk kitéve. Vannak olyan napok, amikor jól
elboldogulunk vele, máskor viszont a stressz
bánik el velünk. A kutatások
bizonyítják, hogy testi-lelki
közérzetünk milyensége nagyban
függ attól a
képességünktől, hogy mennyire tudjuk a
stresszt kezelni. Azoknak, akik úrrá tudnak lenni
a stresszen, láthatóan a
közérzetük is jobb
azokénál, akik kibillennek az
egyensúlyból. A világ leghelyesebb
táplálkozása sem elég
egymagában a stressz hatása ellen,
szükség van egy haditervre, amellyel uralni tudjuk
a stresszt.
Ha egyszer csak egy stresszes
szituáció kellős közepén
találjuk magunkat, ösztönösen a
„harc, vagy menekülés”
elmélettel reagálunk. Szervezetünkben
gyors fiziológiai változások
egymásutánja következik be,
ezáltal értékes energia és
tápanyagok vesznek el. A kőkorszakban az emberek ezeket a
folyamatokat arra használták, hogy emberfeletti
erőket lendítsenek mozgásba, amelyek
által elég gyorsak voltak a
túléléshez. A mai embert
érő stressz csak ritkán ered a harc, vagy
menekülés
szükségességéből. A stressz
okozója általában egy nem
uralható, irányíthatatlanná
vált érzés, mint
például a frusztráció!
Ebben az esetben célszerű
lenne, ha figyelembe venné az alábbi
TANÁCSAINKAT:
Helyes
táplálkozással a stressz ellen.
Az első, és legfontosabb
haditerv a stressz ellen az igazi
energiaszállítók felvétele.
Autót sem lehet üres tankkal vezetni –
tehát gondolkozzon el a nap legfontosabb
étkezésén, a reggelin.
Ha nem reggelizünk,
már le is raktuk az alapkövét egy rossz
napnak, mielőtt bármihez is kezdtünk volna!
A lehető legjobb eredmények
elérése érdekében
válasszon kiegyensúlyozott arányban
tápanyagokat, amelyek könnyen
emészthetők, és csak fokozatosan
látják el a szervezetet energiával. De
ha Ön reggel mindig kapkod, és siet, és
egyáltalán nincs ideje, hogy ilyen gondosan
összeállítsa
reggelijét….
Akkor van egy megoldásunk az
Ön számára:
Formula 1 (szója
alapú italpor)
A Formula 1 nagyszerű, pohárba tölthető
reggeli, ebéd, vagy vacsora, amely ellátja a
szervezetet értékes,
„minőségi”
fehérjével, „lassan
felszabaduló” szénhidráttal,
vitaminokkal, és ásványi anyagok
kiegyensúlyozott keverékével.
Ízletes, változatos és könnyű
elkészíteni: tejet, joghurtot,
gyümölcsöt, vagy
gyümölcslevet adunk hozzá és
megkeverjük.
A reggeli egy pillanat alatt
elkészül!
Kezdje a napot ezzel a fantasztikus
energiabombával.
Gondoskodjon az
oxigénellátásról!
Az egész napját
egy fullasztó irodában tölti
és utána egész este a
kanapén heverészik? Meglehet, hogy
Ön hiányt szenved az
életfontosságú oxigénből.
Sétáljon 20-30 percet a friss levegőn, ha lehet a
zöldövezetben.
Lélegezzen
mélyeket.
Stresszes
szituációban máshogy
lélegzünk, és ennek
oxigénszintünk látja
kárát, amitől gyakran melegünk lesz,
vagy megszédülünk.
Próbáljon meg egészen nyugodtan 4
másodpercen keresztül folyamatosan
befelé lélegezni, tartsa bent a levegőt 7
másodpercig, és 8 másodpercen
keresztül fújja ki a levegőt –
ismételje meg az egészet 3-szor.
Nem tud aludni?
Ahelyett, hogy
esténként az ágyban a nap
eseményein rágódna, hallgasson
inkább halk, az alvást elősegítő
zenét, olvasson- de lehetőleg ne izgalmas
regényt, mert az ébren tarthatja, vagy
koncentráljon a lassú, mély
lélegzésre.
Egy
tipp: ne egyen nehéz, bőséges ételt
lefekvés előtt minimum 4 órával
– akkor jobban alszik.
A rendszeres
étkezés az egész napra egyenletesen
elosztva segít a szervezetnek az optimálisabb
működésben. A rendszertelen
étkezés a stressz egy további
formája! Vagy Ön is azok közé
az emberek közé tartozik, akik aggódnak
a minden élelmiszerben jelenlévő zsír,
cukor és szénhidrát és
lehetséges hatásaik miatt a szervezetre?
A mi nagyszerű megoldásunk:
próbálja ki az ízletes
nassolnivalóinkat, mint a leveseket, a
pörkölt szójababot, az italport, a
frissítő hatású Thermojetics
teát, vagy az Aloe-koncentrátumot. Nagyban
hozzájárulnak a kiegyensúlyozott
táplálkozáshoz,
táplálóak, és elegendő
energiát biztosítanak az egész napra!
Senki sem tökéletes, ezért nassolni
vágyik. Válassza az energiában gazdag
fehérje szeletet, hogy sakkban tartsa
éhségérzetét. Ezeket a
fehérjeszeleteket arra fejlesztettük ki, hogy
„betöltsék az űrt”
két étkezés között.
Egy nagyszerű tipp: pótolja a
csipszet és a sós
rágcsálnivalókat ezzel az
ízletes finomsággal: "szójabab
-mogyoróval". Ropogós,
sószegény, gazdag
fehérjében és ballasztanyagokban.
Mondjon le a
„gyorskajákról”!
A magas cukor-és
zsírtartalmú élelmiszerek
és az előre gyártott ételek megviselik
az emésztőrendszert. Helyettesítse őket kisebb
adag friss gyümölccsel, vagy nagy
mennyiségű vegyes salátával. A
csokoládé, az édességek, a
kávé és a hagyományos
teák fokozzák a stresszt. Mondjon le
róluk, vagy pótolja őket tápanyag
tekintetében kiegyensúlyozottabb
alternatívákkal.
Semlegesítse a
szabadgyököket!
Nem igazán
befolyásolhatja azt, hogy mit lélegzik be, vagy
mit vesz fel a bőre. Például minden alkalommal,
amikor forró vízzel zuhanyozik, vagy vesz egy
forró fürdőt, a bőre klórt vesz fel,
amelyet a szervezetének ki kell
ürítenie. A stressz ezen formája a
szervezet belsejében aktivizálja a szabad
gyököket. Hogy a testet ért
károkat minimalizálja, megfelelő
mennyiségű antioxidáns készletre van
szüksége.
Tudja Ön, milyen sok ember
szenved attól, hogy ideges, lehangolt, vagy
kimerült?
A szellemi stressz minden nap jobban
gyengíti immunrendszerünket. A helytelen
táplálkozás és a
környezetszennyezés további stressz
kiváltója a szervezet
számára. Sok szakértő azt
tanácsolja, hogy minden nap
egészítsük ki
étrendünket vitaminokkal és
ásványi anyagokkal, hogy
feltöltsük
tápanyagkészleteinket és
segítsük immunrendszerünket.
Eszik Ön naponta 5 adag friss
zöldséget vagy
gyümölcsöt? Ha nem, akkor szervezet
valószínűleg nem kap eleget azokból az
értékes tápanyagokból,
amelyek a jó közérzetért
felelősek. Ne kockáztasson – gondoskodjon elegendő
táplálék
kiegészítőről, hogy csökkentse a
stresszt!
Gondoskodjon a megfelelő
folyadékbevitelről!
A folyadék hiány
az első számú stresszokozó! Igyon
egész nap sok vizet – a cél legyen 2
liter. Az agy és a szervezet is lényegesen jobban
működik megfelelő folyadékbevitel mellett!
Az ivóvíz
nagyszerű, de még jobb, ha
kiegészítjük a
rendkívül hatékony
aloe-koncentrátummal. Az aloe növény
világszerte ismert nyugtató és
tisztító
hatásáról az
emésztőrendszerre, ezt a tulajdonságát
használtuk fel az aloe-koncentrátumban.
Élvezze minden nap ennek az ízletes,
frissítő italnak az előnyeit, a sokoldalú
előnyeit a víznek és az aloe vera
növénynek egyaránt,
örülni fog, hogy kipróbálta.
Top tipp:
Segítse
szervezetét a
méregtelenítésben azzal, hogy naponta
szedi a Formula 2 táplálék
kiegészítőt.
A nevetés egyenes
út a boldogsághoz
Nincs a szívből jövő
nevetéshez fogható
gyógymód. Minden alkalommal, amikor
nevetünk, figyelemreméltó
láncreakció indul el a szervezetünkben,
amely által fontos és a szervezetre
jótékony hatású anyagok
szabadulnak fel testünkben.
Tegyen valamit az
emésztéséért!
A szervezet egyik mechanizmusa
szó szerint leállítja az
emésztési folyamatokat, ha stressz
hatás alatt állunk. Ezért
kerülje az étkezést és a
nehéz fizikai terhelést, ha mérges,
vagy lehangolt. Minden egyes alkalommal, amikor eszik stressz
éri a szervezetét! Tehát
próbáljon meg kevesebbet enni, de jó
minőségű energiaszállítókat
vegyen magához, például Formula 1-et
és a Gold termékeket.
Javítson a
testtartásán!
Ülés, vagy
állás közben figyel Ön a
testtartására? Álljon és
üljön egyenes háttal, ne pedig
görbén- ezzel az összes belső
szervét egymásnak préseli!
Látni fogja, hogy esténként
több energiája lesz, mint
általában.
Gondolkozott már
azon, melyek a "jó zsírok”?
Nem mindenzsír rossz.
Néhány zsír valóban olyan
jó ( az esszenciális Omega-3 zsírsavak
), hogy jótékony hatással van a
szívre és a vérkeringésre.
Ezeket a speciális zsírokat
megtalálhatjuk a mélytengeri halakban, mint
például a makrélában, a
heringben, a szardíniában és a
lazacban. Ha nem eszik hetente legalább háromszor
halat, vegyen magához halolajat tartalmazó
táplálék
kiegészítőt- a kutatások
bizonyították, hogy ezek a zsírok a
jó közérzethez
hozzájárulnak!
Ön elegendő
„jó zsírhoz” juttatja a
szervezetét?
A Herbalifeline nagyszerű
halolajforrás. Összetétele gondoskodik
róla, hogy kevés gyomorsav juthasson vissza a
nyelőcsőbe, és hogy a hal íz az
emésztési folyamatok során kakukkfű,
bormenta és szegfűolaj
segítségével a minimumra
csökkenjen.
A Herbalife óriási
többletet jelent világszerte a jó
közérzet
elérésében!
Nézze a dolgokat a helyes
szemszögből…
Egyszerűsítse le a teendőit,
válassza ki, melyek élvezzenek
elsőbbséget!
Egy ember életének
átlagosan 1/3-át tölti
alvással (vagy legalábbis az alvással
való próbálkozással), egy
további harmadát azzal, hogy megkeresse a napi
betevőre valót, utolsó harmadát pedig
minden más elfoglaltsággal –
barátok, házimunka, gyermeknevelés,
evés, hobbi, stb. Ha túl sokat tervez be,
frusztrált lesz, elkezdi halogatni a dolgokat és
az az érzése, semmi sem sikerül.
Szervezze meg az
életét és TÖBB ideje lesz!
Ennek az az óriási
előnye, hogy gyakorlatilag STRESSZMENTESEN élhet,
és ez nem titok, a legtöbb ember, aki megszervezi
az életét, listát vezet
róla. Tehát ha Ön ezt soha nem tette,
ideje elkezdenie. Az „elintézendő”
listán álló dolgokat kezelje
úgy, mint írásbeli parancsokat-
és csak akkor pipálja ki őket, ha már
túl van az
elintézésükön! Ha a
listán szereplő tennivalók egyre fogynak,
Ön is jobban fogja érezni magát,
és több ideje jut önmagára.
Tegye rendbe a káoszt!
A rendetlenség
vizuális stresszt teremt- a
különböző elrámolandó
kupacok folyton arra emlékeztetnek, hogy a nap nem
elég hosszú. Szánjon rá egy
napot, hogy rendbe tegye a lakhelyét. Utána meg
fog lepődni, milyen jól érzi magát.
Csökkentse a stresszt
jegyzettel!
Azok a problémái,
amelyeket megtart magának, folyton a fejében
cikáznak és megoldatlanok maradnak.
Tehát, ha valaki, vagy valami felzaklatja, írja
le egy papírra. Ha a probléma a
fejéből átkerült a papírra,
lényegesen egyszerűbbé válik az
objektív analizálás. Már
írás közben érezheti, hogy a
megoldás szinte magától
értetődő!
Stressz és sport
A szervezetnek minden nap
szüksége van mozgásra, hogy az izmok
formában maradjanak és a
vérkeringésbe elegendő mennyiségű
oxigén juthasson.
Kötelességének érzi
ezért, hogy hetente 3-szor konditerembe járjon,
pedig túl fáradt hozzá? Ha elegendő
tartalék nélkül fizikailag és
szellemileg túl nagy nyomásnak teszi ki
magát, a szervezete könnyen
feldolgozható energiaforrást követel
– cukrot és
élénkítőszereket, pl.
csokoládét és
kávét. Ezekkel a helytelen
energiahordozókkal saját testét
téveszti meg.
A stresszes életű emberek ne
tegyék ki szervezetüket túl nagy
terhelésnek, mert már amúgy is
hiányt szenvednek energiában és
tápanyagokban. Arra koncentráljon, hogy
csökkentse életében a stressz szintet
és helyesen táplálkozzon. Ha csak a
fölös energiáit vezeti le sport
közben, élvezni is fogja az edzést
– és ez szervezetének is jót
tesz!
Ne felejtse el
étrendjét naponta egy Formula 1 shake-kel
kiegészíteni, amely értékes
energiahordozó.
A tökéletes
módszer egy hosszú, nehéz nap
után a stressz levezetésére, hogy
kényeztessük magunkat! A Herbalife
testápoló termékcsaládban mindenki megtalálja a neki valót;
kényeztesse bőrét Nature’s Mirror
minden bőrtípusra megfelelő,
gyógynövény alapú
bőrápoló termékeivel, vagy
válasszon a fantasztikus Herbal Aloe bőr-és
hajápoló termékei
közül.
Elegáns és
érzéki illatokkal kedveskedünk
férfiaknak és nőknek egyaránt,
és ha meg szeretné védeni
bőrét az öregedés
látható jeleitől, próbálja
ki legújabb, a legmodernebb tudományos
tapasztalatokon alapuló, antioxidáns –
bőrápoló termékeinket: Skin Activator,
Radiant C Daily Skin Booster, Radiant C Face Quencher. Rendelje meg
termékkatalógusunkat és
szembesüljön termékeink hatalmas
választékával, amelyekkel
igazán kedveskedhet testének.